Új égitest a Neptunuszon tül

Oct. 31, 2016

Új égitest a Neptunuszon tül

Új, Neptunuszon túli törpebolygót fedeztek fel a Naprendszerben – Az égitest közvetve a kilencedik planéta létezését is bizonyíthatja

Új taggal bővült a Naprendszerünk méretes családja, és lehet, hogy több kistestvére megismerését is magával hozza majd.

Egyelőre a 2014 UZ224 nevet viseli, és nagyjából 400-1200 kilométer átmérőjű lehet, tehát minden bizonnyal a Plútó 1200 kilométeres legnagyobb holdjánál, a Kárónnál is kisebb méretű. (400 km körüli átmérőjű, ha a felszíne nagyon fényes és 50%-os visszaverődést okoz - 1200 km körüli átmérőjű, ha a nagyon sötét és 5%-os a felszínének a fényvisszaverődése). Még 2014-ben fedezték fel, ám eddig elemezték a mozgását, hogy bebizonyosodjon a keringése, ezáltal pedig a létezése is. Erősen elliptikus pályáján jelenleg 91,6 Csillagászati Egység, azaz 13,5 milliárd km távolságra kering a Naptól, vagyis a Plútónál (49,3 CS. E.) majdnem kétszer messzebb. Ugyanakkor a keringési pályája excentrikus, jelentős kilengést mutat, a számítások szerint 2142-re mindössze 36 CS. E. távolságra, azaz kb. 5,7 milliárd km-re közelíti meg a központi csillagunkat, tőle legmesszebb pedig 179,8 CS. E.-re, azaz kb. 26,9 milliárd km-re lesz, ami azt jelenti, kb. 1140 esztendő alatt kerüli meg. Ezzel a harmadik legtávolabbi ismert objektum a Naprendszerben e pillanatban az Eris (96.2 CS. E. - 14,4 milliárd km) és a V774104 (kb. 103 CS. E. - 15,4 milliárd km) után.

A 2014 UZ224-t a Sötét Energia Kamera (Dark Energy Camera, alias DECam) segítségével fedezték fel. Ennek a speciális eszköznek a fő küldetése a táguló Világmindenség alapos feltérképezése, ezt az expanziót a legújabb elméletek szerint a sötét energia okozza. A DECam eredeti küldetése a távolodó galaxisokat és szupernóvákat fényképezni, azonban a felvételein a Naprendszerünk objektumai is feltűnnek. A projektet vezető David Gerdes, a Michigani Egyetem csillagász professzora az egyetemistáinak adta ki azt a feladatot, hogy találjanak ismeretlen égitesteket a Naprendszerben a DECam észlelései alapján.

Nem tudunk különösebben sokat a legújabb családtagról, pedig ahogy a Plútóról készített közeli felvételek mutatják, ugyancsak tartogathat meglepetéseket. A keringési pályájából azonban sokat tanulhatnánk. A csillagászok hivatalos álláspontja szerint nem része a klasszikus Kuiper-övnek, hanem sokkal inkább egy ”eltévedt” laposabb keringésű égitestről van szó, ami a Neptunusszal való találkozások miatt kisodródott. Nos, mivel a Naptól való távolsága nagyjából szokványos, tekintettel a többi Neptunuszon túli égitestére, így alátámasztja azt az érvet, hogy még száz másik hasonló égitest lehet a régióban. Ez pedig kétszeresen is érdekes, mivel az excentrikus pályája egybeesik a feltételezett "kilencedik bolygó csoportéval” (Koncz H. Attila: A Földnél is nagyobb planéta ólálkodhat a külső Naprendszerünkben - Fel lett fedezve a Kilencedik Bolygó a Neptunuszon túl? 2016.01.21. Link: https://facebook.com/koncz1987/photos/a.1773252212900233.1073741829.1772024769689644/1966491210242998?type=3&source=54), ami egy kis égitestekből álló csoport, és úgy néz ki, hogy egy Szuperföld méretű bolygó gravitációs befolyása alatt állnak a külső naprendszerben.

A kilencedik bolygót támogató bizonyítékok még mindig nem lehengerlően meggyőzőek, ám a mostani egy újabb lapát a méretes halomra.

Kép: Az elmúlt három év megfigyelései alapján a csillagászok megállapították, hogy a 2014 UZ224 nevű objektum egy erősen elliptikus, 1140 esztendős pályán kering a Naptól, amihez a legközelebb 36 CS. E., a legtávolabb 179,8 Cs. E. távolságra lesz. Kép linkje: http://www.skyandtelescope.com/…/uploa…/2014-UZ224-orbit.jpg
Forrás: Calla Cofield - New Dwarf Planet Found in Our Solar System. 2016.10.11. Space.com - Science & Astronomy. Link: http://www.space.com/34358-new-dwarf-planet-found-2014-uz22…
Szöveg: Koncz H. Attila